Bevezetés Olaszország, amit a helyiek Il Bel Paese-nek, azaz Szép Országnak is neveznek világszerte híres a konyhájáról és a kultúrájáról. Ha követitek a Munch Instagram oldalát, akkor a storykban már láthattátok, hogy Muncsapattagként volt lehetőségem pár hónapot eltölteni az országban, így ebben a blogbejegyzésében három témát szeretnék bemutatni a tapasztalataim alapján. Elsőként az alapanyag beszerzéséről, Olvasd tovább
Bevezetés A nyári hónapok közepén már igazán széles választék található a boltokban zöldségekből és gyümölcsökből. Ekkor van szezonja az olyan gyümölcsöknek is, amiket előszeretettel tartósítunk, hogy az őszi és téli hónapokban is élvezhessük őket süteményekben, főételekben vagy akár magában. Ugyanakkor a gyümölcsök ilyenfajta tartósítása nemcsak nekünk jó, hanem a környezetnek is, hiszen a szezonjában vesszük Olvasd tovább
Iratkozz fel a hírlevélre, hogy elsőként értesülhess a rendszeres kuponokról és az exkluzív munchos eseményekről 🎊 !
Bevezetés Juhé! Most, hogy eljött a nyár első hónapja, igazi frissítő nyári finomságok kerülhetnek az asztalra anélkül, hogy több ezer kilométert tennének meg előtte. Az előző szezonális cikkünkben az epret, a ribizlit és a málnát emeltük, míg ebben a cikkben a cseresznyéé lesz a főszerep. Bemutatunk egy igazi francia sütit, egy rozés lekvárt és egy Olvasd tovább
Mi az a Munch Money? Mi az a Munch Tárca? A Munch Money a Munch-on használt fizetőeszköz, melyet nem lehet készpénzre váltani és kizárólag a Munch honlapján, illetve applikációjában lehet felhasználni. A Munch Tárca egy olyan megvásárolható virtuális egyenleg, melyet nem lehet készpénzre váltani és kizárólag a Munch honlapján, illetve applikációjában lehet felhasználni. Hogyan szerezhetsz Olvasd tovább
Bevezetés Sokat gondolkoztunk azon, hogy hogyan tehetnénk még könnyebbé a rendszeres muncholást. Ekkor született meg a Munch bérlet ötlete. A Munch Bérlet olyan, mint az uszodabérlet. Ha bérletet vásárolsz, havi szinten rendszeresen tudsz még többet megtakarítani, ráadásul még extra Munch Money-t is adunk a bérlet mellé. Hogyan működik a Munch bérlet? A Munch Bérlet vásárlása után Olvasd tovább
Bevezetés A tavasz utolsó hónapja rengeteg finom szezonális zöldséggel és gyümölccsel van tele, így ezt a cikket külön öröm megírni. Májusban a tavasz utolsó szezonális ételein kívül már a nyári szezonálitás előfutárait is élvezhetjük, hiszen ebben a hónapban éli a szezonját az eper, a málna, a ribizli, a brokkoli, zöldborsó, és a kelbimbó is. Ebben Olvasd tovább
Bevezetés Egyetek és nyerjetek! címmel a Munch, magyar ételmentő platform és az Edenred Magyarország, a hazai juttatási szektor 29 éve meghatározó szereplője szervezi meg az Év Ételmentő Irodája versenyét, amibe bármilyen budapesti, győri, debreceni és szegedi iroda nevezhet. Írta: Belayane Najoua Jelentkezés és részletek Magyarországon egyre több kezdeményezés születik arra, hogy a fenntarthatóság jegyében Olvasd tovább
Bevezetés Vega vagy vegán hamburger? Egyre több olyan hamburgeres vendéglátóhely kínál vega vagy vegán opciót, ami egyébként a húspogácsáikról híresek. A cikkben bemutatunk négy olyan hamburger receptet, amik nemcsak a szervezetednek hanem a Földnek is jót tesznek, ráadásul akár otthon is elkészítheted őket. Vega hamburger zabfasírttal Hozzávalók: A fasírthoz: 25 dkg zabpehely 2 ek zabkorpa Olvasd tovább
Bevezetés Most, hogy végre beköszöntött a tavasz, egyre több zöldség és gyümölcs lesz szezonális, így sok-sok finom, tápanyagdús és környezetkímélő ételt varázsolhatunk az asztalra. Áprilist akár a zöldségek hónapjának is mondhatnánk, hiszen ekkor jóval nagyobb arányban képviseltetik magukat a zöldségek, mint a gyümölcsök. Ekkor éli a szezonját a spárga, a karalábé, a medvehagyma és a Olvasd tovább