Barion Pixel

Nyári gyümölcsök háromféle tartósítása a sárgabarack példáján keresztül

Bevezetés

A nyári hónapok közepén már igazán széles választék található a boltokban zöldségekből és gyümölcsökből. Ekkor van szezonja az olyan gyümölcsöknek is, amiket előszeretettel tartósítunk, hogy az őszi és téli hónapokban is élvezhessük őket süteményekben, főételekben vagy akár magában. Ugyanakkor a gyümölcsök ilyenfajta tartósítása nemcsak nekünk jó, hanem a környezetnek is, hiszen a szezonjában vesszük meg, így jóval kevesebb terhet teszünk a környezetre, mintha tél közepén vásárolnak például olyan sárgabarackot, ami a világ másik feléről érkezik. Ebben a cikkben három tartósítási módot fogunk bemutatni, amivel környezettudatos módon élvezhetitek egy éven keresztül a sárgabarack, az őszibarack és a többi júliusban szezonális gyümölcsöket. 

Júliusban szezonális gyümölcsök

Sárgabarack: A sárgabarackban, vagy másnéven kajszibarackban nagyobb mennyiségben található A-, E- és C-vitamin, valamint mangán, magnézium, réz, miközben a kalóriatartalma rendkívül alacsony. Gazdag antioxidánsokban így védheti a szervezetünket a súlyos krónikus betegségektől. Habár a kajszibarack szezonja az év hetedik hónapjában van, szuper lehetőségek vannak arra, hogy egész évre biztosítsuk a sárgabarack “ellátásunkat”.

Meggy és cseresznye: Habár a meggyről és a cseresznyéről már a júniusi cikkünkben is írtunk a szokatlan időjárásnak köszönhetően még júliusban is élvezhetjük őket.

Málna: A másik kedvelt piros gyümölcs a málna is ebben a hónapban éri el a csúcsát. Az Itt a szezon oldalán aznap szedett fertődi málnát is rendelhetünk. Reggel leszedik a málnaföldön és délutánra már nálad is van. 

Sárgadinnye: A sárgadinnye kicsit hamarabb érik, mint a görögdinnye így júliusban már szinte mindenhol kaphatunk friss, édes magyar sárgadinnyét. 

A július a zöldségek hónapja – több, mint harminc olyan zöldség közül választhatunk, melyeknek nem kellett országhatárokat utazniuk az asztalunkig.

Lekvár, a régi pajtás

Hozzávalók:

  • 5 kg gyümölcs
  • 800 g kristálycukor vagy más édesítő

( az arányok a sárgabarackra vonatkoznak, ezért más gyümölcsök esetében eltérőek lehetnek, illetve attól is függ, hogy mennyire érett/édes a gyümölcs, amivel dolgozunk)

  1. A sárgabarack lekvár készülhet hámozás nélkül vagy hámozással is. (természetesen a pazarlás szempontjából a hámozás nélküli előnyösebb) Ha mégis megszeretnénk hámozni a barackokat, akkor erre a legegyszerűbb mód az, ha leforrázzuk őket, majd hideg vízbe tesszük a barackokat, így a héjukat könnyen le lehet húzni róluk.
  2. Ha ezzel megvagyunk, akkor magozzuk ki a barackokat, majd vágjuk őket cikkekre és tegyük egy nagy fazékba a cukorral/édesítővel együtt.
  3. Ezután kislángon főzzük addig, míg a barackok teljesen szét nem esnek és a sárgabarack lekvár be nem sűrűsödik (1-2 óra).
  4. Előre alaposan megtisztított befőttes üvegekbe adagoljuk bele a lekvárt, állítsuk fejtetőre (10 perc), majd tegyük száraz dunsztba (alaposan csavarjuk papírba vagy szövetbe), hogy lassan, csak 1-2 nap alatt hűljenek ki. Ezután a sárgabarack lekvár mehet is a kamrába.

Sárgabarack befőtt, hiszen kereken szép az élet

Hozzávalók:

  • 4 kg sárgabarack
  • 1.4 l víz
  • 1 kg cukor
  • 1 csomag befőtt tartósító
  • 1 db fahéjrúd (üvegenként)
  • 3 db szegfűszeg (üvegenként)

Elkészítés:

  1. A sárgabarackot mossuk meg, magozzuk ki majd vágjuk félbe.
  2. A vizet a cukorral és a befőtt tartósítóval forraljuk fel.
  3. Közben az üvegeket mossuk tisztára, és forrázzuk ki. 
  4. Ha felforr a lé, kis adagokban tegyük bele a gyümölcsöt.
  5. Forgassuk meg benne és ha gyöngyözni kezd, már ki is szedhetjük az üvegekbe.
  6. Ha elfogyott a gyümölcs, a levet újra forraljuk fel.
  7. Minden üvegbe tegyünk egy darab fahéjat, és 2-3 szegfűszeget.
  8. A forró levet mérjük rá, tegyünk celofánt a fedő alá és azonnal zárjuk be az üvegeket.
  9. Három napra tegyük száraz dunsztba.

Aszalt sárgabarack, az egészséges nassolnivaló

Hozzávalók: 

  • 1 kg sárgabarack 

Elkészítés:

  1. Az aszaláshoz nagyon fontos, hogy teljesen érett sárgabarackot vegyünk – erre tökéletes megoldás például egy zöldség-gyümölcs munch. 
  2. Alaposan mossuk meg a barackokat, áztassuk néhány percig, hogy teljesen megszabaduljanak a szennyeződéstől, majd folyó vízben fürdessük meg őket. 
  3. Ezután vágjuk félbe a barackokat és magozzuk ki őket.
  4. Fordítsuk ki őket és toljuk ki belülről a fél barack közepét, hogy minél több gyümölcshús tudjon érintkezni a levegővel, hiszen kifordított oldalukkal felfelé fognak aszalódni.
  5. Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral. Fektessük rá a fél barackokat, de figyeljünk rá, hogy ne érjenek össze.
  6. Melegítsük elő a sütőt a lehető legalacsonyabb hőfokra. A legjobb eredményt akkor érhetjük el, ha 80 fokot állítunk be.
  7. Helyezzük különböző szintekre a rácsokat a sütőben, majd tegyük a tepsiket a rácsra.
  8. Várjunk legalább 10-12 órát, amíg a barackok kiszáradnak. Ha két tepsit használunk, félidőben cseréljük meg őket. Ha még egy picit puhák, de már ráncosak, akkor elkészültek.

Az elkészülési idő függ a barackok méretétől és a sütő hőfokától. Magasabb hőfokon előbb megaszalódnak. Zárható üvegben hónapokig eltartható.

Kategóriák: Munch, Receptek, Tippek