Shopping Cart

Július sztárjai az asztalodon – Fókuszban a cukkini, a kelkáposzta és a fodros kel

Bevezetés

Már tavasz óta tapasztaljuk, hogy idén minden egy kicsit később van. Hosszúra nyúlt téli időszak után az átlagosnál hűvösebb volt a március és az április is. Mivel a hajnali mínuszok miatt a föld sokáig fagyos volt, jóval később kerültek szabadföldbe a palánták. Április elején egy kis hóesés is megtréfálta a gazdákat, ami szerencsére nem okozott nagy gondot, de tény, hogy lassította a növények, így a cukkini fejlődését is. A májusi fagyok viszont több gyümölcsösben is jelentős kárt tettek. Néhány védettebb területet nem érintett akkora mértékben, de ott is befolyásolta a későbbi érést. Így alakult, hogy több zöldség és gyümölcs, ami más éveken már júniusban a tányérunkra kerülhet, most júliusban vált elérhetővé a termelői kínálatban. Szerencsére így a július olyan zöldségekben bővelkedik, mint a cukkini, a kelkáposzta és fodros kel. De a felsorolásnak még közel sincs vége. Cikkünkben bemutatjuk július sztárjait!

Írta: M.A. és B.N.

Cukkini és főzőtök

Egy térkép, ami megmutatja a cukkini szezonját

A szezonalítás fontosságáról már egy korábbi cikkünkben írtunk, ám nem mindig könnyű megállapítani a boltokban, hogy éppen melyik gyümölcs/zöldség szezonális. Ehhez egy remek segítség lehet az Európai Élelmiszerinformációs Tanács (EUFIC) márciusban kiadott  első Európa-szintű térképe, ami az egyes gyümölcsöket és zöldségeket szezonalitásuk szerint mutatja. Az európai nemzetek adataira támaszkodó térkép több mint kétszáz gyümölcsöt és zöldséget tartalmaz, amiket országonként, évszakonként, sőt még hónaponként is lehet szűrni. Ezenkívül a térkép az adott terület éghajlati övezetét is megmutatja. Az EUFIC arra is felhívja a figyelmet, hogy a helyi termékek fogyasztása csak egy része a fenntartható étrend kialakításának – a növények arányának növelése az étrendben különösen fontos, hiszen ezen élelmiszerek ökológiai lábnyoma jóval kisebb, mint az állati eredetű élelmiszereké. 

Júliusban szezonális gyümölcsök és zöldségek

Júliusban rengeteg finom zöldségnek és gyümölcsnek van a szezonja, így ezernyi lehetőség közül válogathatunk, ha éppen egy finomat főznénk.

Meggy és cseresznye: Habár a meggyről és a cseresznyéről már a júniusi cikkünkben is írtunk a szokatlan időjárásnak köszönhetően még júliusban is élvezhetjük őket.

Málna: A másik kedvelt piros gyümölcs a málna is ebben a hónapban éri el a csúcsát. Az Itt a szezon oldalán aznap szedett fertődi málnát is rendelhetünk. Reggel leszedik a málnaföldön és délutánra már nálad is van. 

Sárgadinnye: A sárgadinnye kicsit hamarabb érik, mint a görögdinnye így júliusban már szinte mindenhol kaphatunk friss, édes magyar sárgadinnyét. 

A július a zöldségek hónapja – több, mint harminc olyan zöldség közül választhatunk, melyeknek nem kellett országhatárokat utazniuk az asztalunkig.

Cukkini és padlizsán: A cukkini és a padlizsán az elmúlt évek egyik leghype-oltabb zöldségei lettek. Most már akár a tésztát is kiválthatjuk velük – csinálhatunk cukinni spaghettit, vagy padlizsán lasagnát. 

Főzőtök: A főzőtök egy Amerikából származó zöldség, amit a magas szerves sótartalma miatt sokszor használnak vegetáriánus ételekben. Ha nem tudjuk felhasználni a teljes megvásárolt mennyiséget, akkor gyaluljuk le és már mehet is be a fagyasztóba. Így nem megy kárba semmi.

Fodros kel: A fodros kel gyorsan feldolgozható zöldség, ami zsengeségének köszönhetően nem igényel túl sok főzést, tisztítást. 

Caldo Verde, a portugálok kedvelt levese

Hozzávalók:

  • 1 fej főzőhagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • hús/zöldséges alaplé
  • 4 db újburgonya
  • 1 db közepes fodros kel
  • 1 szál chorizo (kolbász)
  • bors
  • tálaláshoz kovászos kenyér
Caldo verde

Elkészítés:

A főzőhagymát aprítsd fel, majd kevés olajon dinszteld meg. Tedd bele az aprított fokhagymát is, majd öntsd fel az alaplével. Ez lehet zöldséges vagy hús alaplé is, mivel húsos ételt készítünk. A megtisztított, kockákra vágott új krumplit tedd a főzőlébe, sózd, borsozd, majd egy alapos forralás után add hozzá a csíkokra vágott fodros kelt és a karikára vágott kolbászt. A portugálok chorizo kolbászt tesznek bele, de ha nem találsz, akkor a hazai főző vagy füstölt kolbásszal is legalább olyan finom. Még kb. 10-15 perc főzés kell neki és már tálalható is, friss kovászos kenyérrel. Jó étvágyat! 

Ha pedig nincs időd, de egy kis levesre vágynál, akkor válaszd a menüs munchjainkat, ahol leves is jár az ételmentő csomaghoz!

Kelkáposzta főzelék, ami cseppet sem hasonlít a menzásra

Hozzávalók:

  • 1 közepes fej főzőhagyma
  • 3-5 közepes méretű fodros kel
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 30 dkg krumpli
  • olaj
  • bors
  • fűszerkömény
  • tej (lehet alternatív is)
Fodros kel

Elkészítés:

Az újburgonyákat alapos mosás után, ha kell a héját meg lehet kapargatni, de ha nem igényli kisebb darabokra, kockára vágva tedd sós főzőlébe. 

Közben apríts fel egy közepes fej főzőhagymát, kevés olajon dinszteld. Ezután 3-5 közepes méretű fodros kelt vágj csíkokra, és dobd a hagymára. Só, bors, aprított fokhagyma és fűszerkömény kell a fűszerezéshez. Amikor pirulni kezd, a krumpli főzőlevéből tegyél bele 3-5 evőkanálnyit, így párold, de csak addig, hogy ress maradjon a fodros kel. A krumpli kb. 10 perc főzést igényel, szűrd le, de még ne öntsd ki a főzőlevet. Tedd a krumplikat is a serpenyőbe, alaposan keverd össze, majd tegyél még rá annyi főzőlevet, hogy ellepje. Laktózérzékenyek, vegánok rizsliszttel és rizstejjel habarják krémesre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük