Barion Pixel

75 tonna üvegházhatású gáz kibocsátását előzték meg az Ételmentők

Bevezetés

A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) és a köztársasági elnök által létrehozott Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) összefogott, hogy kiválassza 2020 legfenntarthatóbb vállalkozását. A Klímavédelmi díjat az “Ételmentő alkalmazás és weboldal”, a Munch kapta, amelyen keresztül vendéglátóhelyek értékesítik minimum 40% kedvezménnyel a még jó minőségű, de hamarosan lejáró ételeket. 

A Klímavédelmi díj

A díj azokat azt a vállalkozást szerette volna kitüntetni, ami nemcsak a kommunikációjában tartja fontosnak a környezetvédelmet, hanem a mindennapi munkájába is beépíti, hiszen ha a gyakorlatban nem alkalmazzuk a szükséges eszközöket, akkor az elméleti tudás sem lesz elég.

A pályázatra tizenkét jelentkezés érkezett, így a zsűrinek nem volt egyszerű dolga a végső eredmény meghozásában. Voltak kezdeti fázisban lévő ötletek, de akadtak már kiforrott startupok is a mezőnyben. A végső döntés a szociális és a környezeti fenntarthatóság alapján született meg. 

A Munch, mint nyertes vállalkozás

A Munch.hu egy hazai fejlesztésű platform, amin keresztül közel 130 étterem, pékség, bolt és szálloda kedvezményesen értékesíti az el nem adott, de jó minőségű ételeit. Az alkalmazást és honlapot 2020 nyarán alapította 4 egyetemista – Perepelica Kirill, Zwecker Bence, Zsoldos Botond és Wettstein Albert –, mára azonban több mint 15 lelkes fiatalból áll a csapat, valamint a Design Terminal Mentorprogramjára is kiválasztották. A kezdeményezéshez eddig több mint 13.000 felhasználó csatlakozott, amelynek közössége egy közel 8000 fős Facebook csoporton keresztül osztja meg a személyes “ételmentő” tapasztalataikat egymással. 

 

A Munch.hu célja az ételpazarlás visszaszorítása által a fenntartható, felelős vendéglátás és a társadalmi felelősségvállalás népszerűsítése, melyben a fenntarthatóság  gazdasági, környezeti, társadalmi aspektusa is jelentős szerepet kap. Az el nem adott ételek árusításával mindenki jól jár, a vendéglátóhelyek plusz bevételre tesznek szert, a vendégek kedvezményesen jutnak jó minőségű ételekhez. A kidobástól megmentett ételadagokkal öt hónap alatt közel 75 tonna CO2-egyenértékű üvegházhatású gáz kibocsájtását előzték meg. A felhasználók felajánlásainak segítségével pedig rendszeresen juttatnak el nélkülöző embereknek is meleg ételt.

A jövőbeni fejlődés lehetősége

“Abban bízunk, hogy a díj segítségével még több ember figyelmét fel tudjuk hívni arra, hogy az étel érték. Ehhez viszont széleskörű összefogásra van szükség, amelyben a piaci, kormányzati és civil szereplők is összefognak a ételpazarlás csökkentésének érdekében. Ha közösen szemléletváltást tudunk elérni ezen a téren, akkor fenntarthatóbb és talán boldogabb társadalomban élhetünk majd.”nyilatkozta Wettstein Albert, a Munch társalapítója a díjkiosztás után, aki azt is megemlítette, hogy a Munch Budapesten, Debrecenben és Szegeden is elindult, de más településekről is várják a vendéglátóhelyek csatlakozását, határon innen és túl. 



Kategórie: Munch Značky: , , ,